Hogyan fogjunk hozzá a honlapszöveg megírásához?

Egy honlap tervezése során lényeges szempont a tartalom. A tartalom nem csak a szöveget jelenti, hanem a fotót, videót, grafikát, stb…

Nem is gondoljuk, hogy ezek közül a szövegnek mekkora szerepe van, ami ugyanúgy a design részét képezi. Már a tervezés során kész szöveggel kell rendelkezni.

Sőt! Először is tudni kell, hogy mi a mondanivalója a leendő honlapnak. Erre lehet majd építeni a tartalmat. Az első lépés, még mielőtt bárki megkeresne egy webdesignert, hogy legyen meg a honlap szövege. Ugyanis a szöveg elrendezése már a drótváz tervezésekor megtörténik.

Nézzük, hogy mit érdemes megrendelőként átgondolni a honlapszöveg megírásához!

1) Menü

Fontos végiggondolni, hogy milyen menüpontokat szeretnénk majd a honlapon. Maximum öt-hat menüpont javasolt és ebben benne van a kezdőlap és a kapcsolat menü is.

Ahogyan már említettem, tudni kell már az elején, hogy milyen témákra hívjuk fel a figyelmet. Milyen problémára adunk megoldást, segítséget, vagy milyen módon szórakoztatjuk a leendő honlap felhasználóit.

2) Hatásos cím és alcím

A kezdőlap fejléce egyik legfontosabb része a honlapnak, mint ahogyan már írtam erről ebben a bejegyzésben. Itt dől el, hogy marad az olvasó az oldalon, vagy továbblép. Nem sok idő van őt meggyőzni.

A címsorral ki tudjuk szűrni a célközönséget. Mindenképpen olyan címet, alcímet érdemes választani, ami választ ad egy problémára, felhívja a figyelmet, kíváncsiságot kelt.

3) Mitől köteleződnek el az olvasók?

Fontos úgy bemutatni a szolgáltatást, hogy ne csak felsorolást kapjon az olvasó. Érdemes azt átgondolni, hogy miért lesz neki jó, ha a szolgáltatásunkat választja. Mit tudunk nyújtani neki, amit más szolgáltatás nem? Milyen problémára adunk megoldást? Az is lehet, hogy még nem tudja azt, amit mi már igen, ezért le kell írni, hogy miért van szüksége a szolgáltatásunkra.

Bemutatkozó jellegű honlapok esetén (pl. kulturális intézmények) javasolt átgondolni, hogy milyen plusz szolgáltatást nyújtanak, ami máshol nincs, és azt kiemelni. Pl. ingyen elvihető könyvek, online elérhető hangoskönyvek, stb…)

4) Az érdeklődés felkeltése

A probléma megoldásának részletezése után érdemes az érdeklődés felkeltésére fókuszálni: ügyfél-vélemények leírása, vevők tapasztalatai, a „miért válasszon minket“ részletezése, referenciák, termékek bemutatása képpel és szöveggel. Ezek mind erősítik a márkát és a vásárlók elköteleződését.

5) Bemutatkozás

Ennél a résznél lehet írni arról, hogy ki/mi, aki/ami a problémára megoldást hoz.

Pár soros bemutatkozás, fotóval. Akár egyszemélyes, akár többszemélyes vállalkozásról van szó, az olvasók szeretik tudni, hogy kik nyújtják a szolgáltatást, terméket. Személyes történetet is lehet írni, de ne legyen hosszú a szöveg.

6) Ajánlat és CTA

Az ajánlatban lehet arról írni, hogy mit, mennyiért lehet megvásárolni.

A CTA azaz call to action gombot (felhívás cselekvésre) részt nem szabad kihagyni, hiszen a kíváncsi vásárló – remélhetőleg – vásárolni, cselekedni fog, hogy problémájára megoldás szülessen. Tudnia kell, miként cselekedjen, hogy megrendelhesse a kívánt terméket, szolgáltatást.

Mire érdemes még figyelni?

  • A szolgáltatással, termékkel kapcsolatos kulcsszavak használata a szövegben, de nem túlzó módon.
  • Változatos szövegezés, szóismétlések kerülése, szinonimák használata. A mondanivaló logikus felépítése, kiemelések alkalmazása.
  • És természetesen a megfelelő helyesírás.

Összegzés

Megrendelőként ajánlatos szem előtt tartani azt, hogy ha szeretnénk honlapot, akkor először a mondanivalónak és szövegnek kell meglennie.

Amennyiben nehezen boldogulunk a szövegalkotással, úgy javasolt felkeresni egy szövegíró szakembert, aki segítségünkre lehet ebben.

Szerző: Deák Zsuzsanna
Bejegyzés megosztása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük