Tudtad, hogy a logónak is reszponzívnak kell lennie?

reszponzív kifejezés már sokunknak ismerős lehet a webes világból. Jelentését így lehetne megfogalmazni: rugalmas alkalmazkodás a különféle felületekhez.

Mivel többféle kijelző, illetve megjelenési felületméret létezik, ezért többféle elrendezés, kialakítás szükséges a logóból is. Ha kell, tudjon alkalmazkodni egy kör, négyzet, vagy téglalap alakú felülethez. Hiszen a megfelelő reszponzív logó alkalmazkodik a környezetéhez, mind méretben, a részleteiben és színben is.

A jó tervezés eredménye, hogy több változata van a logónak és akkor jó, ha olyan pici helyen is képes felismerhetővé válni, mint pl. a favicon (grafikai elem, a böngészők jelenítik meg a navigáció könnyítésére) és rugalmasan alkalmazkodik az adott felülethez. Fontos, hogy mindenhol jól felismerhető legyen a logó és beazonosítsa a márkát.

MILYEN A MEGFELELŐ RESZPONZÍV LOGÓ?

Fontos, hogy egyszínűben is jól működjön a logó!

MIT KELL ÁTGONDOLNI TERVEZÉS ELŐTT?

Amikor logót szeretnél igényelni, fontos végig gondolni azt, hogy hol jelenik majd meg, milyen felületen. Ezt a tervezővel még a munka megkezdése előtt, az egyeztetés során érdemes tisztázni. Ennek megfelelően fognak elkészülni a logóverziók. Mindig készül egy fő verzió és annak egyszerűsített változatai, hiszen nem biztos, hogy egy reklámtárgyon, például egy céges tollon jól mutatna és kivehető lenne a fő logó.

ÖSSZEGZÉS

A kiinduló pont mindig az lesz, hogy hol, milyen felületen szeretnénk használni majd a logónkat. Azonban lehet, hogy ma még nem szeretnénk honlapot, vagy névjegykártyát készíttetni, de ha idővel erre is sor kerül, akkor a logónak és verzióinak alkalmasnak kell lennie minden felületen, és jól látható módon megjelennie.
Ha abban gondolkodol éppen, hogy szeretnél logót terveztetni, akkor már tudni fogod, hogy hogyan kommunikálj erről, akár velem ezen a linkelt oldalon.

A blogbejegyzésekkel betekintést engedek a színfalak mögé. Márkastratégia fókuszú arclat, megjelenés kialakítása, design tippek, ötletek. A bejegyzések a saját tudásom, tapasztalataimon alapulnak, saját megfogalmazásban. Enjoy! 
Növeld márkád presztízsét - tekintsd át, milyen márkákkal dolgoztam legutóbb, és segítségemmel alakíttasd ki márkád elegáns megjelenését!

A szerző: Deák Zsuzsi

Bejegyzés megosztása